Volt idő, amikor aktívan használtam internetes társkereső szolgáltatásokat. Most a legkínosabb és legröhejesebb randim történetét mesélem el.

A történet főszeplőjéről eleinte annyit tudtam, hogy az adatlapja szerint 49 éves. Visszajelzett, és az volt a kívánsága, hogy telefonon beszélgessünk eleinte, mert ő nem szereti az internetet használni. Na jó, bár nagyon nem szeretek telefonon hosszú beszélgetéseket megejteni, nemcsak a számla miatt. Na jó, főleg amiatt. Azt gondolom, a telefon arra való, hogy egyeztessünk mikor és hol beszéljünk, ami nem fér bele egy percbe, az már levéltéma.

Meghoztam ezt az áldozatot, telefonon kezdtünk ismerkedni. Elmondta, hogy ő a sportos férfiakat szereti. Itt már szereztem egy mínusz pontot, de kiderült, hogy túrázni nagyon szeret, márpedig azt én is, így volt remény és közös érdeklődés. Néhány telefonbeszélgetés után megbeszéltünk egy személyes találkozót. Akkor bevallotta, hogy az életkora megadásakor csalt néhány évet. Azt írta 49, én akkor 52 voltam, gondoltam nem probléma, néhány év belefér. Én meg a kilókat szoktam letagadni, társkeresőn így megy ez. Már abban is volt egy óriási poén, amikor elmagyarázta, hol lakik, vagyis hova menjek érte, de ezt bánatomra nem mesélhetem el, mert ahhoz olyan adatokat kellene megadnom, amiket nem szeretnék. Lényeg, hogy amikor tényleg találkoztunk, akkor erősen elcsodálkozott, hogy én tudtam jól a szomszéd vendéglő nevét, és nem ő, aki ott lakik a szomszédban.

Tehát érte mentem kocsival a megbeszélt időpontra. Azt találtam ki, és ezt előre meg is beszéltük, hogy elmegyünk sétálni az Azáleák völgyébe, ha már annyira sportos és annyira szeret túrázni.

Megérkeztem, vártam, a megbeszélt időpontban ki is lépett a házból. Akkor ért az első meglepetés, mivel szabad szemmel is tisztán látszott, hogy az a letagadott néhány év minimum tíz. No de ettől még nem futamodunk meg, lehet, hogy öregebb nálam nem is kicsivel, de attól még lehet kedves, jó fej, vonzó, így hát illő modorral beültettem az autóba, és indultunk. A ház melletti virágoskertben egy néni serénykedett, amikor mellé értünk, akkor ért a második meglepetés. Randipartnerem kihasználva, hogy a felhúzott ablakon úgyse megy ki a hang, odakiáltott, amolyan igazi hamisítatlan fúria hangon, hogy dögölj meg te rohadék! Hoppá! Az lehet, hogy öreg, lehet, hogy nem kedves és nem is jó fej, és épp imént vesztette el maradék vonzerejét, ellenben…. Nos, nem találtam érveket ellenben. Ez volt az a pont, amikortól a meglepetéseket már nem is számoltam, viszont szívesebben töltöttem volna az időmet azzal a nénivel, aki a virágokkal dolgozgatott. Nem randi célzattal, csak úgy elbeszélgetni.

Megérkeztünk, leparkoltam, onnét egy rövid séta az Azáleák völgye. Elindultunk lassacskán, lemaradt. Gondoltam megállt hirtelen, csak nem figyeltem, megvártam. Mondjuk azon kicsit csodálkoztam, hogy ehhez a túrához magas sarkú cipőt vett fel, de ő tudja milyen öltözékben akar sportos lenni. Mentünk tovább, megint lemaradt, pedig tényleg olyan lassan mentem, hogy már fájt. Rá kellett döbbenjek, hogy összesen ilyen sebességgel tud menni. Akkor már kezdtem aggódni, hogy idejekorán ránk sötétedik. No de megmenekültem, mert enyhén emelkedni kezdett az út, a hölgy pedig döbbenten nézett szembe a ténnyel: itt felfelé kell menni??? Na én ide nem megyek, megfordult, és visszatipegett az autóhoz. Lemerevedtem egy percre, ha nekem azt mondják túra, akkor a Börzsöny és a Bükk ugrik be elsőként, és ezeken a helyeken nem ritkán felfelé kell menni. Szerencsére, mert lefelé nehezebb.

Mit csináljak, mit csináljak, káromkodnék legszívesebben, na jó, azt majd otthon. Jó ötletnek tűnt, hogy akkor most hazaviszem és otthagyom, de nem vagyok ám ilyen ijedős gyerek, mondom tudod mit, menjünk az Aranyoslapi forráshoz, az sík terep, és le is lehet ülni. Jó. Megérkeztünk, és igaz, hogy legalább ötven méterre volt az autótól az a hely, ahol le lehetett ülni, és az mm/secundumban mérhető sebesség mellett irdatlan távolság, miközben nem bírtam másra gondolni, hogy nem vagyok sportos, de én legalább tudok gyalog járni. Valahogy eljutottunk odáig, leültünk és ott mesélt magáról. Akkor már csak a jó modor kedvéért nem hagytam ott, meghallgattam. A téma túl nagy hányadban az egészségügyet érintette, pontosabban a betegségeit sorolta, ami önmagában nem baj, ha ilyenekről is szót ejtünk, de akinek az életében ez a központi téma, azzal nagyon nincs közös témám. Mesélt a munkájáról is, ahonnan nyugdíjba ment, ebben már volt közös téma, mert ismertem a területet, mesélte hogyan csalt, kivel veszett össze, kit mennyire utált stb. Udvariasan elbeszélgettem vele erről és az ízületi gyulladásáról, a magas vérnyomásáról, és még két másikról amiket már elfelejtettem, miközben igazából már csak amiatt aggódtam, hogy legalább addig ne patkoljon el végelgyengülésben, amíg velem van. Alkonyatkor kezdeményeztem, hogy induljunk el az autó felé, mielőtt sötét lesz, ugyanis itt nincs közvilágítás, hazavittem a lakásához és megkönnyebbülten tértem haza a saját lakásomhoz.

Másnap felhívott, hogy mit gondolok, én elmondtam, hogy mi nem vagyunk egymáshoz valók, kérdésére finoman megfogalmaztam, hogy miért nem, hangsúlyozva az eltérő célokat és eltérő érdeklődést. Határozottan kijelentette, hogy nincs igazam! Hanem! Elmondta, hogy ő sportos férfit keres, én viszont egyáltalán nem vagyok sportos, tehát nem vagyunk egymáshoz valók.

Aztán, ennyiben maradtunk.

(2022.05.28)