Hogy mikor gyóntam utoljára? Soha az életben. Igazából azt se tudom, mi ilyenkor a protokoll. Arról már halottam, hogy gyónáskor megvalljuk és megbánjuk bűneinket. Azt mondja, ennyi tudással el is kezdhetjük? Na jó, vágjunk bele. Én jövök ugye? Köszönöm. Szóval a bűneim.

Nem egyszerű. Definiálhatnánk, mi a bűn? Utoljára egy temetésen gondolkodtam el ezen. Jézus szenvedett a bűneink miatt, és megváltotta bűneinket. Csodálatos történet, tényleg szívet melengető! Ha erről mesél a pap a temetésen, vagy máshol, elönt a hála. Ugyanakkor nem teljesen értem. Mindig azt hallom, hogy eredendően bűnösök vagyunk, és mindig eljutunk Ádámig és Éváig. Akik vétkeztek és kiűzettek a paradicsomból. Tudja, mi ezzel a problémám? Önnek el merem mondani, mert intelligens embernek tűnik. Ádám és Éva története arról szól, hogy valamit elveszítettünk. Hogy az illegális gyümölcsevés előtt volt valami jó, aztán a jóemberek kiűzettek a Paradicsomból, és lett valami rossz. Attól kezdve dolgozniuk kellett, meg ilyesmi, fájdalmas lett a szülés, összességében homályos utalások történnek arra, hogy mi változott meg. Nekem ez kevés. Mi volt azelőtt, hogy kiűzettek a Paradicsomból? Tényleg csak arról szólt, hogy nem kellett dolgozniuk, ott hédereztek, volt kaja bőven, kellemes volt az időjárás? Ennyit lehet tudni, vagy inkább sejteni. Nem hiszem el, nekem ez kevés! Milyen volt ott? Mi volt még, ami most nincs? Ezt szeretném tudni, mert ez lenne a lényeg! Hogyan érthetnénk a megváltást, ha nem tudjuk mit veszítettünk azzal, amit eredendő bűnnek hívnak? Erről kellene beszélni, erről! Annyi mindent bele lehet magyarázni Ádám és Éva a történetébe, és annyiféle magyarázata van annak a kevésnek, amire kitér a Biblia. Ahány ember, annyiféleképpen érti. Többet kellene beszélni erről. Sőt, többet kellene tudnunk erről! Akkor értenénk igazán, mekkora dolog, amit Jézus értünk tett!

Szóval azért köntörfalazok, mert rá kellene térnem a saját bűneimre. Induljunk ki a tízparancsolatból. Kell valami fogódzó, mert nem tudom, mi a szokásos eljárás.

Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Az első felével nincs is gondom, nem is ismerek másik Istent, szerintem nincs is másik. Csak neki szolgálj? Szolgáltam a Magyar Néphadseregnek is. Nem választottam azt a lehetőséget, hogy mehetnék akár börtönbe is, tehát vehetjük úgy, hogy egy bűnöm máris van. Szolgáltam a magyar államháztartásnak is, és ezt szándékomban áll továbbra is elkövetni, mivel ebből élek. Komolyan veszem, mért gondolja, hogy nem? Zavarban vagyok a helyzettől, kérem ezt vegye figyelembe.

Isten nevét a szádra hiába ne vedd! Na ezt tényleg elkövettem. Ezen el fogok gondolkodni, hogy lehetne enélkül is élni. Egy blogban is előjött a téma, amit nemrég olvastam, ez a második eset, hogy előjön, ez már jel. Biztos is, hogy jobb volna Isten nevét nem hiába emlegetni. Na, ez egy olyan dolog, amit tényleg bánok, máris nem hiába jöttem ide. Nem is úgy tekintek erre, mint egy bűnre, amit el kell kerülnöm, hanem mint egy lehetőségre, ami által jobbá tehetem az életemet. Érti? Persze, hogy érti, örülök is, hogy ilyen intelligens emberrel beszélgethetek. Szó ami szó, ritkán adatik meg, de erről több szó ne essék!

Az Úr napját szenteld meg! Mármint a vasárnapot? Templomba nem jártam soha. Nem kaptam ilyen nevelést, felnőttként pedig már nem bírnám az egyházi rendet megszokni. Inkább nem mennék bele, miért. Szenteld meg. Hm, érdekes. Biztos megvan a módja, de mi az? Már ezért is érdemes volt idejönni. Már két házi feladatom is van, pedig még csak a harmadik parancsolatnál tartunk. Isten nevét hiába nem venni a számra, és megszentelni a vasárnapot. Megszentelni. Jó szó! Több figyelmet érdemel, mint amennyit eddig rászántam. No de miért korlátozzuk a vasárnapra? Szenteljük meg az összes napot! Azt írja az írás, hogy az Úr napját szenteld meg. A hétfő és a többi nem az ő napja? Dehogynem.

Atyádat és anyádat tiszteld! Bingó! Vétkeztem. Pláne gyerekkoromban, és fiatal felnőttként. Legalábbis de jure. Viszont de facto visszakérdeznék, egy gyerekre mekkora terhet lehet rakni? Mennyire lehet elvárni, hogy értse, amit nem ért? Mennyivel kell bölcsebbnek lennie a szüleinél, és kell-e egyáltalán bölcsebbnek lennie? Mennyire kell megértenie, hogy hideg elvárásokat és büntetéseket kap onnan, ahonnét a támogató szeretetet kellene kapnia? Erről ennyit, nem fogok panasznapot tartani. Mondjam tovább? Tudja, jó későn, mert eleve későn érő típus vagyok, annyira későn, hogy apám már nem is élt akkor, megtanultam értékelni a szüleimet. Becsületes, derék emberek. Nem tudták kifejezni az érzelmeiket, ilyen helyzetben ugyanolyan zavarban voltak, mint én most. Még ennél is nagyobb zavarban. Gyerekként ezt szenvedtem meg. Nekik sem volt egyszerű. Szumma szummárum, ami volt szánom bánom, tisztelem a szüleimet.

Ne ölj! Embert? Nem öltem embert, nem is áll szándékomban. Állatot igen. Ütöttem le nyulat, hogy megehessem. Csaptam agyon rovarokat. Lőttem le légpuskával verebet, gerlét, macskát. A macskát a gazdája kérésére, szegény csak a harmadik lövés után múlt ki, szörnyű volt. A verebet és a gerlét szenvedélyből. Ma már csak gyufaskatulyára és céltáblára lövök. Egyszer agyonvertem egy patkányt, de nehéz volt eltalálni azon a szűk helyen, menekült is a szerencsétlen, sokat szenvedett, mire kimúlt. Az rossz érzés volt nagyon, hogy így történt. Amikor három nap múlva megtaláltam a tetemét, előző napon még biztosan nem volt ott. Aztán volt egy korszakom, amikor még a pókot se bántottam, de egyszer csak tele lett a hócipőm a pókhálókkal a lakásban. Ősszel adom ki a pókokra a kilövési engedélyt minden évben. Aztán, ha az egerek nagyon elszemtelenednek, azokat is irtom, méreggel. A ragasztós egérfogót kegyetlen módszernek tartom, azt nem használom. Agyoncsapom a szúnyogokat, legyeket is. A darazsakra, hangyákra is fújok rovarirtót, ha a helyzet úgy hozza. Nem okoz örömet, nem szívesen teszem, mégis megteszem. Még szerencse, hogy most nem buddhista templomban vagyok, hú de megkönnyebbültem.

Ne paráználkodj! Na, ez érdekes téma. Kezdem a szép résszel. Olyan jó fiú voltam, hogy a nászéjszakán kezdtem a nemi életet, ahogyan az egyház is elvárja. Elmúltam huszonhat éves akkor már. Addig megtartóztatás volt, bizony ám! Sőt, addig eleven meztelen nőt is csak a balatonföldvári strandon láttam egyszer. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy szívesen láttam volna gyakrabban is és máshol is, csak nem adatott meg. Folytatom a szép részt, tizennyolc évig éltem házasságban, és a feleségemet soha nem csaltam meg! Később jöttek más nők, de akkor már nem éltem házasságban. Őket se csaltam meg. Szeretgettem férjes asszonyt is, de ezt gyónja meg ő. Értem én, házasságon kívüli szexuális kapcsolataim voltak, és ez állítólag bűn. Akkor most jön a nem szép rész. Nem érzem bűnnek egyáltalán. Öröm volt! Jó volt! Senkinek nem ártottam vele, éppen ellenkezőleg! Hálás vagyok azoknak a kedves nőknek! Mindig beleegyezéses alapon történt, és bármikor hajlandó vagyok megtenni újra, még most is, nem is akarok ezen változtatni! Bűn? Ne vitatkozzunk ezen. Szerintem az a bűn, hogy az egyház szexuális nyomorba kergeti a híveit. Oké oké, ítélkezés volt. Nem ítélek. De akár bűn, akár nem, azt nagyon szeretném, ha másképp lenne! Tele van az összes tököm a sok gátlással, ami az emberek agyába beépült. Szerintem a paráznaság értelmezését szifiliszes papok találták ki. Köszönöm az eddigi türelmét. Ha még visszaélhetek vele egy kicsit, senkinek sem ajánlom, hogy kövesse a példámat. Mármint abban, hogy a nászéjszakán kezdje. Megettem azt a maszlagot, hogy ez egy hű de nagyon jó dolog. Hát nem! Nem az! Ez egy borzalom! Honnan veszi a bátorságot bárki, aki ilyenekről prédikál? Akinek vagy semmi tapasztalata nincs és nem is lesz, vagy aki bagoly és mondja a verébnek? Bárki bármit mond, alaposan át kell értékelni a paráznaság fogalmát. Oké, ez egy gyónás, de ha egyszer nem érzem bűnnek? De jure bűn, rendben. Na a jogi terület, amiről megint speciális véleményem van, de most gyónunk, nem ide tartozik.

Ne lopj! Hát ne is! Semmi sem indokolja. Amúgy loptam, a seregben, parancsra. Ott nem lopásnak hívták, hanem szerzésnek. Kiadták a feladatot, amihez nem volt szerszám, jelentettem, az volt a válasz, hogy szerezzen katona. Szereztünk.

Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Vagy a protestáns megfogalmazás szerint: ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Csak én érzem úgy, hogy ez nem is egy parancsolat, hanem három? Amíg gyenge voltam, beleestem a hazugság bűnébe. Félelemből. Elismerem, hogy bűn. Annál is több: hiba! Jobb nem hazudni, így nem kell visszaemlékeznem, mikor miről mit mondtam. Tényleg jobb. Még akkor is, ha egy hazugsággal könnyebb lenne megmagyarázni a bizonyítványomat. Felszabadultabbnak érzem magam, mióta lemondtam a hazudozásról, mindenkinek ajánlom! Nem mindig népszerű, de kurva jó! Bocs, templomban vagyunk.

Felebarátod házastársát ne kívánd! Egyetértek. Támogatom! Már csak azért is, mert volt olyan felebarátom, aki úgy megkívánta a házastársamat, hogy aztán az ő házastársa lett. Pedig az egy ősi törvény, hogy a haver nője tabu! Haragudtam erre a felebarátomra, aki megszegte ezt az ősi törvényt, bár mondjuk most már úgy tekintek rá, mint a jótevőmre, hát azóta utol is érte a karma. Ja, hogy ez itt okkultizmusnak számít? Hú, de bonyolult helyre jöttem. De azért jólesik, hogy meghallgat, nagyra értékelem. Megjegyzem, a korábban említett férjes asszony, akit szeretgettem, nem a felebarátom felesége. A férjét nem is ismerem. Különben is ő kívánt meg engem, mivel már akkor is szeretgettem, amikor még nem volt neki férje. Csak azért mondom, mert nem akkora macsó vagyok, hanem azelőtt is jó volt, aztán izé. Ugorjunk. Nem vagyok ám olyan fickó! Most is ismerek férjes asszonyokat, akiket szívesen megszeretgetnék, de nem kezdeményezek szeretgetést. Mert nem vagyok olyan fickó. Ők meg nem próbálnak elcsábítani, így sajnos nincs mit meggyónnom.

Mások tulajdonát ne kívánd! Ez a rész már volt, nem? Ne lopj. Na jó, ha az árnyalatokat nézzük, itt inkább az irigységről beszélünk. Nekem az a proli mentalitás jut eszembe, hogy az emberek hajlamosak irigyelni azokat, akiknek több van. Nem azt irigylik, amit a jómódúak cipelnek, arról nem is tudnak, hanem képesek felháborodni azon, hogy vannak emberek, akiknek sok pénzük van. Vagy nem is annyira sok, de van. Mért kell ezen felháborodni? Örüljenek neki! Nehogy már mindenkinek szűk nadrágszíja legyen! Engem például reménnyel tölt el, hogy ilyen is van. Hogy bőség is van. Hála Istennek, hogy van! Ott a példa, nem lehetetlen!

De még mindig azon kattogok, mi a bűn. Írott törvények vannak, azok ellen véteni bűn. Ez így túl könnyű, ez nekem kevés. Valahol belénk van írva ez a dolog, mondhatnám, de ismerek olyanokat, bizonyára ön is ismer olyanokat, akikbe valahogy nincs beleírva. Akik nem ismerik a határokat, akiknek nincs bűntudatuk. De akkor hogyan fogjuk meg, mi a bűn? Csak felsorolni lehet? Belegázolni tiszta lelkekbe, az biztosan bűn. Gyermeket kinevetni, az bűn. Szemétkedni olyanokkal, akik nem tudnak visszavágni, az bűn. Visszaélni bizalommal, az bűn. Erősködni a gyengével, az bűn. Sumákolni, ármánykodni, rosszat akarni, hazudni, jó ég tudja, hol a vége, és még mindig csak ott tartunk, hogy mik az írott törvények, még ha nincsenek is leírva.

Haragudni. Igen, haragudni bűn. Pedig az nem is másoknak fáj, hanem a saját lelkünket mérgezzük a haraggal. Hú, annyi mindent követünk el saját magunk ellen! Belegondolni is borzasztó. Naponta többször követek el bűnt magam ellen, miközben kínosan ügyelek arra, hogy mások ellen ne kövessek el bűnt. A kurva életbe! Bocs, még mindig templomban vagyunk.

(2022)