Menj, és keresd meg a boldogságot! – mondotta Emberkének az, akinek az volt a dolga, hogy Emberkét útjára bocsássa. Azt ugyan nem magyarázta el Emberkének, hol keresse a boldogságot, de Emberke megtanulta, hogy aki feladatot oszt, az sokszor ő maga se tudja, hogyan lehet azt végrehajtani.

Emberke boldogan elindult, hogy megkeresse a boldogságot. Boldogan tapasztalta, hogy milyen szépen el van rendezve ez a világ, mert vannak emberek, akiknek az a dolguk, hogy kiadják feladatul megkeresni a boldogságot, és milyen sokan vannak, akiknek az a dolgok, hogy megmondják, mások mitől lesznek boldogok. Emberkének pedig az a dolga, hogy keresse meg a boldogságot. Irgalmatlanul boldoggá tette Emberkét, hogy ez a feladat ennyire egyszerű. Csak kinyitotta az újságot, bekapcsolta a tévét, és máris száz újabb ötletet kapott, melyik út vezet a boldogsághoz. Győzte habzsolni a sok okosságot és válogatni, mitől is legyen boldog ebben a pazar kínálatban. Boldog lehet, ha szerető társra talál, ha megbecsülik a munkáját, ha követi a divatot, ha gazdag lesz, ha sikeres lesz, ha megvásárolja a legújabbat, ha Jézust választja, ha Buddhát választja, ha vegetáriánus lesz, ha irigyei lesznek, ha gyémánt fokozatú lesz az üzleti piramisban, ha neki tapsol a közönség, boldog lesz az egész emberiséggel együtt, ha minden ember egyenlő lesz, de még akkor is, ha nem lesz minden ember egyenlő, viszont fejlett demokráciában él. Boldog lehet akkor is, ha önzetlenül éli az életét, akkor is, ha önzően. Emberke szerfelett elégedetten vette tudomásul, hogy nem kell azon gondolkodnia bonyolultan, hol keresse a boldogságot, de erősen csodálkozott azon, milyen kevés boldog emberrel találkozik.

Emberke nem törte a fejét ezen, mert bizonyára nem mindenkinek feladata a boldogságot keresnie. Hanem elhatározta, hogy olyan boldog lesz, hogy csak na, ha már az a dolga, hogy megkeresse a boldogságot. Szerető társat választott, munkát, amiben sikeres lett, követte a divatot, gyémánt fokozatú lett az üzlethálózatban és a mallorcai meetingen neki tapsolt a közönség. Jaj de boldog vagyok – elégedett meg Emberke – feladat végrehajtva!

Elszomorodott Emberke, mert nem kapott új feladatot azután, hogy a régit végrehajtotta. Mit tegyek most? Teszem, amihez kedvem van, és újra boldog leszek! Mert ezt is olvasta valahol, hogy boldog ember az, aki azt teszi, amihez kedve van. Elment a fodrászhoz, és olyan frizurát kért tőle, amire már középiskolában vágyott, de a szülei tiltották. Az már nem divat – bölcselkedett a fodrász -, csinálok én olyan divatos frizurát, hogy mind a húsz ujjadat megnyalod utána! Mert ez a fodrász is egy olyan fajta ember volt, aki megmondja másoknak, mitől legyenek boldogok. Emberke olyan divatos lett, hogy mind a húsz ujját megnyalta, de még annál is boldogtalanabb lett, mint ujjnyalás előtt volt. Utálta a divatos fejét, a szerető társával megélt felszínességet és őszintétlenséget, és arra gondolt, hogy a gyémánt fokozatú taps mellé de jó volna néhány kedves szót is kapni. Bekapcsolta hát a tévét tanácsért, új impulzusért, és rögtön jókedvre derült. Az innováció is az emberek boldogságát szolgálja! Felkerekedett, és megvette a legújabb legújabbat. Boldog volt, hogy irigylik az emberek, mert most pont olyan, mint a reklámokban a boldog emberek, akik megvették a legújabb legújabbat. Duplán boldog, hiszen akinek irigyei vannak, az boldog.

Romlékony volt Emberke boldogsága, a legújabbja elavult, szerető társa lelépett a szeretőjével. Ezután Emberke másik szerető társat választott, aki határozottan állította, hogy Jézus szereti. Engem? Téged. Erőst jó! – válaszolta Emberke székelyül – ezt ügyesen kiválogatta! Emberke megtudta, mennyire boldogok azok, akik Jézust követik, így hát követte szerető társát, aki viszont Jézust követte. No de nem ám egyedül, hanem egy egész gyülekezettel együtt, akik cseppet sem irigykedtek egymásra amiatt, hogy Jézus a többieket is szereti! Ahol aztán Emberke hamar megtalálta a helyét, a tapsok mellé még kedves szavakat is kapott. Itt ugyan nem a gyémánt fokozatát tapsolták meg, mert ebben a gyülekezetben a szegények a boldogok. Megtanulta, hogy adni öröm, márpedig Emberke szótárában az öröm ugyanaz, mint a boldogság. Csatlakozott tehát egy jótékonysági szervezethez is, és ott is megtalálta a boldogságot. Szívesen fogadták, mert együttműködő, és azonosul a szervezet céljaival. Egy szép napon előállt azzal, hogy mennyivel boldogabbak lehetnének a jótékonyak mind, ha nem csapnának ekkora hírverést az adományoknak, hanem adnának csak úgy, szívből, jókedvből, felhajtás nélkül.

Emberkének nem sokáig lehetett maradása a jótékonysági szervezetben, mert összeférhetetlen és nem tud azonosulni a szervezet céljaival. A  kijáratnál megismerkedett Spiri Marival, aki jóváhagyta, hogy a jótékonyság dicsekvés nélkül boldogságosabb, mert az elismeréstől csak az egó hízik. Azt is elmondta Spiri Mari, hogy a boldogságot nem kívül kell keresni, hanem belül. Spiri Mari ugyan nem tűnt boldognak, ellenben tanfolyamokra járt és megokosodott, így aztán bármilyen helyzetben meg tudta magyarázni, most éppen mért boldog. Emberke meditálni és jógázni kezdett, és újra boldog volt. A gyülekezet kiátkozta, szerető társa elhagyta, mert a jóga és a meditáció ördögi, de azt megkérdezni se merte, hogy Jézus szereti-e így is. Spiri Mari szerint Emberke most kapott igazán lehetőséget a boldogságra, mert az olyan ember igazán boldog, aki egyedül is boldog. És elmondta, hogy a társa a tükre, hogy mindenki más a tükre, meg még annyi mindent, hogy Emberke teljesen összezavarodott. Annyira, hogy már azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Megjegyzem, mi ezt eddig sem tudtuk. Ej mi a kő – gondolta Emberke népiesen -, hát mért mondják ilyen sokféleképpen, hogy mi mindentől lehet az ember boldog?! Erősen gyanakodni kezdett Emberke. Lehet, hogy igazából senki se tudja, hol kell keresni a boldogságot? Hát hogyan lehet a boldogság kívül is meg belül is, a divatban és az egyediségben is, a gazdagságban és a szegénységben is, a szerelemben és az egyedüllétben is, a szerzésben és az önzetlenségben is? Hogyan lehet az ember boldog, ha úgy él, ahogyan mások elképzelik? Lehetséges, hogy ahány ember, annyiféle boldogság?

Az volna jó –  protestálta Emberke -, ha egyik ember sem akarná megmondani a másiknak, mitől lesz boldog. Az volna jó, ha mindenki hagyná a másikat a képességei szerint boldognak lenni, és egyszerűen kedvesek lennénk egymáshoz. Az volna jó, ha senki nem adna senkinek olyan feladatot, hogy keresd meg a boldogságot. Az volna jó, ha az emberek tisztelnék és segítenék egymást, és hagynák, hogy ki-ki keresse vagy ne keresse amit akar.

Emberke nem kereste tovább a boldogságot. Boldogan élt míg meg nem halt, aztán pedig boldogan halt.

(2016.06.19)