Ezt a történetet nem fogjátok elhinni, de nekem tökmindegy,

Volt szüleimnek egy tacskója, Pici. Kedves, intelligens, remek állat volt, kutyák között az etalon. Majd talán mesélek róla is, van mit. Született két kölyke, egyikük gazdára talált, a másik ottmaradt a háznál, a Csuti nevet kapta. Isten tudja hogy mi okból, ez a kölyök prioritást élvezett. Nem laktam már ott, nem volt beleszólásom. Picit elzárták egy szűk területre, Csutié lett minden szeretet, figyelem, élettér, ami addig Picinek adatott,  míg Pici mellőzött számkivetettként élt bekerítve. Szerintem is méltatlan helyzet volt, Pici szerint is, egy szép napon úgy döntött, nem akar tovább élni, lebetegedett. Apámmal elvittük állatorvoshoz, megállapította, hogy menthetetlen, elaltatta. Megvártuk míg kiszenved a Trabant csomagtartójában ott az út szélén, addig nem indultunk haza. Pici volt az első halott, akit megsirattam.

Maradt ez a felrúgni való kis vakarék, a Csuti. Őszintén szólva utáltam azt az ellenszenves dögöt. No mindegy, kutya helyett megtette az is. Hanem egyszer csinált valami egészen rendkívülit. Megkölykezett a macska, Csuti ettől izgalomba jött, állandóan a kölykök rejtekhelyét leste. Feltámadtak benne az anyai ösztönök, annyira, hogy megindult a teje. Sose voltak kölykei, de akkor megindult a teje. És annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy a kismacskákat elkobozta, bevitte a kutyaházba, szoptatta és felnevelte őket.

Ilyen csodát még nem láttunk, nem is akartuk elhinni, de igaz volt, a kiscicák ott nyávogtak a kutyaházból kifelé, és felnőttek kutyatejen. Volt köztük egy cirmos, azt hazavittük mikor már elég nagy volt, mivel épp gyászoltuk Marcipán cicát, aki korábban rendesen lapos lett egy autó kerekei alatt szegény. Családtag lett a kis cirmos, és annak tiszteletére, hogy kutya nevelte fel, Bodri cicának neveztük el. Bodri cicáról két dolgot említek meg, egyik, hogy mikor simogattam mindig hanyatt vágódott, azt szerette, ha a hasát simogatom. És 1999-ben végigaludta a napfogyatkozást, rácáfolva az előzetes sajtóhírekre, miszerint napfogyatkozáskor majd nyugtalanok lesznek az állatok. Kivéve Bodri cica, ő nem olvasott újságot.

Kb. kétéves lehetett, amikor az út menti árokban láttam egy laposra taposott macskát, amelyik feltűnően hasonlított Bodri cicára, annyira, hogy tényleg ő volt az. Kislányunk akkor nyolc éves volt, és emlékeztünk arra, mennyire megviselte Marcipán cica halála, nem is mertük megmondani neki mi történt, azt hazudtuk, hogy Bodri cica elkóborolt. Hiba volt. Nem szabad hazudni a gyereknek! Így járt szegény Bodri cica. Meg mi is cipeltük a hazugság terhét sokáig.

Néhány évvel később történt, hogy a horvát tengerparton egy rogoznicai presszó teraszán üldögéltünk, amikor egy szemközti házból odasétált egy tarka macska egyenesen hozzám. Sokan voltunk, bárkihez odamehetett volna, engem szúrt ki. Megsimogattam, mire  a cica hanyattvágódott ahogyan Bodri cica annakidején, és ugyanúgy élvezte, hogy a hasát simogatom, miközben az út túloldaláról a gazdi bácsi mosolyogva nézte mit csinálunk. Az egész család (hárman voltunk velem együtt) látta, hogy a cicával régi ismerősök vagyunk, és azóta is úgy mesélem ezt a történetet, hogy találkoztam Bodri cica reinkarnációjával. 🙂

(2017.04.18)