Tudtad, hogy a hortobágyi szikes puszta nem egy ősmagyar hungarikum? Az a tájkép kb. 150 éves. A folyók szabályozása és a mocsarak lecsapolása után alakult ki. Vagyis egy ökológiai katasztrófa következménye. Aki nem hiszi, járjon utána! Erről nem ír az újság, és a tévéhíradóban se beszélnek róla, és mint tudjuk, ami a híradásokban nem jelenik meg, az nincs is. Pedig így volt, még a tévében is láttam, a Kerekek és lépések című, Sinkó László nevével fémjelzett sorozatban.

Mint tudjuk, a vízfelületeknek klímakiegyenlítő hatása van, a fáknak méginkább. Egy kifejlett fa klímakiegyenlítő hatása kb. akkora, mint egy focipálya méretű vízfelületé. A középkori Alföld ártéri erdeiben annyi fa volt, ami egy óceán klímakiegyenlítő hatásával felér. Na jó, ezt már tényleg nem kell elhinni. Legyen inkább tenger. Hanem aztán eljött az idő, mikor hazánk nagyjai úgy gondolták, az erdős-mocsaras alföldi vidéket jobb volna inkább felszántani. Széchenyi István javaslata lett a befutó, aki látta Angliában, hogyan szabályozzák a folyókat, és idehaza is azt valósították meg. Gátak közé, szabályozott mederbe kerültek a folyók, és a lecsapolt mocsarak által addig elfoglalt területeket felszántották. Mondhatjuk, hogy ez nemzetgazdasági szempontból nagyon hasznos vívmány.

Akkor most mesélek valami nagyon érdekeset, a fokgazdálkodásról. Erről se szólnak a híradások, ugye? Az iskolában se tanították. Pedig létezett. Fokoknak a magas parton nyíló kapukat hívták, amiken keresztül az áradó folyó vizét kivezették az árterületre. Méghozzá okosan, a legalsó szinten vezették be a vizet, hogy ne mossa le a humuszréteget. És száraz időben, amikor alacsony volt a folyó szintje, akkor ugyanezeken a fokokon visszaengedték a vizet. Ezzel csökkentették az árhullám szintjét, szárazság idején pedig megoldották a folyók vízutánpótlását. Az ártéri erdők bírták az időszakos elárasztást, a magasabb helyeken gyümölcsfák is voltak, amikben szintén nem tett kárt a víz. Ott volt a sok-sok fa és vízfelület, melyeknek mint tudjuk, klímakiegyenlítő hatásuk van. A búza nem termett meg ezeken a területeken, ez igaz. Viszont dúsan nőtt a fű, bőven volt fa, és volt ívóhelyük a halaknak. Mikor visszaengedték a vizet a folyókba, olyan kapukat raktak le, amiken a kis halak át tudtak úszni, de a nagy halak nem. Szekérszám hordták a halat a környező falvakba. Termett az árterület halat, madártojást, vadhúst, állati takarmányt, gyümölcsöt, mézet, fát, nádat. A mélyedésekben maradt egy kis öntözővíz is, hal is. A föld és a fák sok-sok vizet elraktároztak, a lerakodó iszap táplálta a talajt. Vagyis sokáig az Alföldön is ugyanúgy hasznosították az árvizet, mint ahogy az ókori egyiptomi mezőgazdaságot is a Nílus áradása éltette. Persze az árterületre nem építettek lakóházakat, magasabbra építkeztek, volt ám az ősöknek sütnivalója!

Egészen a török hódoltságig működött ez a rendszer, utána sokáig nem volt, aki kezelje a fokokat, így a területek elmocsarasodtak, és maradt a mocsár egészen a folyószabályozásig. Azelőtt úgy tartották, hogy a Tisza kétharmada hal, egyharmada víz, most meg már a Tiszába is telepíteni kell a halat, mert természetes szaporulat alig van. Van szántóterület, az igaz. Meg beköltöztek az emberek az alacsonyabban fekvő területekre is. Aztán, amikor jön az árvíz az a baj, mert pusztítja a lakóházakat és a vetéseket, ha kevés víz jön és az eső sem esik az a baj, mert akkor öntözni kell drága pénzért.

No de nem is erről akartam beszélni. Azt tudjuk, hogy a fokgazdálkodás kb. ötszáz éve ért véget, de mikor kezdődött? A kutatók szerint legalább ötezer éves. Mesélte egy kutató, hogy az árterületen az utóbbi ötszáz évben majdnem egy méter iszap rakódott le, azelőtt ötezer év alatt tíz centi. Ami azt jelenti, hogy már legalább ötezer éve gazdálkodtak az árvízzel az emberek. Ötezer év, az már az őskor. Azt tanultuk az iskolában, hogy az ősemberek bunkóval hadonászó barlanglakó primitív idióták voltak. Ezek az ősemberek tudták, hogyan válhat hasznukra az árvíz. Nem úgy volt ám, mint most, amikor jön az árvíz, hogy az a civilizálatlan természet rohadjon meg, mert ez mekkora katasztrófa. Aztán lehet töltögetni a homokzsákokat, benne van a híradóban, hogy micsoda erőfeszítés az árvíz elleni védekezés. Valóban az. Arról ugyan nem szólnak a híradások, később mi lesz a homokzsákokkal, hogy mit lehet kezdeni a műanyaggal kevert homokkal, és milyen az, amikor az ott felejtett műanyag zsákok pizlenek a napfénytől. Ennek nincs hírértéke, nem kerül be a híradásokba, és mint tudjuk, ami nem kerül bele a híradóba, az nincs is.

A nyár túl forró, az aszály túl száraz, az árvíz túl vizes, ez a modern ember vívmánya. Az ősember meg hasznosította az árvizet, és azt se tudta mi az, hogy aszály. Én már csak azt nem értem, mért az ősemberről gondoljuk azt, hogy primitív.

(2015.08.16)