Anna és Kati rokonok, és szomszédok is voltak, közel egyidősek. Mindkettejüknek szigorú, szeretetüket kimutatni nem tudó, magas elvárásokkal és büntetésekkel nevelő szülők jutottak. Az egész falu is nevelte őket, ugyanígy. Az iskolában pedig a városi iskolákból leselejtezett száműzött pedagógusok parancsoltak, és ítéltek felettük. Ezt mindketten nehezen viselték, szenvedtek ettől, különbség kettejük között mindössze annyi, hogy Katiban erős megfelelési kényszer dolgozott, míg Anna inkább lázadt. Kifelé tűrt, belül lázadt. Kati igyekezett jó kislány lenni, hogy elismerjék. Megfelelt a felnőtt környezet elvárásainak, jól tanult, engedelmeskedett. Anna is okos volt, de kevésbé jól tanult, nem volt iskolaelső de még csak második sem, és gyakran tett olyant, amit a szülei nem toleráltak. A szidások úgy értek véget, hogy bezzeg a Kati. Így lett Katiból Bezzegkati. És Anna utálni kezdte Bezzegkatit. Bezzeg ő jó kislány, bezzeg ő többet ér, bezzeg iskolaelső, bezzeg példamutató. Anna úgy gondolta, Katinak jó, mert ő a Bezzegkati. Anna kicsit rossz kislány volt, tényleg nem nagyon rossz, csak relatíve rossz, mert néha megengedte magának hogy azt tegye amiben örömét lelte, és ezért büntetést kapott. Kati kevesebb büntetést kapott, és ezt irigyelte Anna. Dicséretet egyikük sem ismert, de ezt Anna nem tudta. Mint ahogy azt sem, hogy Kati otthon nem Bezzegkati. Kati tehetett bármit, akárhogy is igyekezett megfelelni, elismerésben nem volt része. Maradt a szülői szigor, az elvárások, a büntetések, ha egy elvárásnak megfelelt, kapott egy még nagyobbat. Egyre szűkebbé vált a tér Kati számára. Nem is nevelték, idomították, akárcsak Annát, akit viszont nem lehetett megszelídíteni. Talán Katit sikerült? Nem, csak megtörni sikerült. Nem merte azt tenni amit szeretne, nem próbálta ki azt, amiben örömét lelhetné, azt tette, amit elvártak tőle. Így vagy úgy, mindketten ugyanattól szenvedtek, de egyikük sem beszélt róla, nem is volt kinek.
Rég felnőttek már, sőt, még a gyerekeik is. Anna élete úgy alakult mint a hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent, boldog és keserű időszakokkal. Messzire költözött a szülői háztól, viszonylag szabadon élt, csak messziről hallva a szülői szitkokat. Kockáztatott, néha nyert, néha veszített. Tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy mit akar, a saját kezében tartja a sorsát. Van hobbija, vannak tervei, vannak örömei. Mint ahogyan nehézségei, fájdalmai is. Vannak emlékei, élményei. Miközben a kívülálló azt látja, hogy élete romokban hever, hogy kudarcot vallott. Néha ő maga is úgy gondolja, elvégre történtek vele szélsőséges dolgok. Pedig már csak egy kis lépés a teljesség, de nehéz elvonatkoztatni attól, amit a külvilág ítél. Tán még az öröme sem teljes, mert ott visszhangzik benne a külvilág ítélete. Még mindig bizonytalan abban, vállalhatja-e amit a szíve diktál, vagy szégyenkeznie kell-e miatta. De megteszi amit a szíve diktál, csak beszélni nem szeret róla. Ha elmondja, akkor vélemény következik. Ettől függetlenül újra és újra azt fogja tenni, amit a szíve diktál. Bármi is lesz a vége, ő élvezi, ő viseli. Valóban éli az életet.
Katinak látszólag rendben alakult az élete. Szép család, anyagi biztonság, karrier. Semmi szélsőség, csak a középút, a középszer. Nem kockáztat. Csak apró, a külvilág felé is vállalható örömöket enged meg magának. A megfelelési kényszerből nem nőtt ki, folyamatosan aggódik, megfelel-e az elvárásoknak. Szívét lelkét kiteszi a környezetéért. Nem meri kimondani a véleményét, nem érvényesíti az akaratát, és ez belül feszíti. Így aztán amikor mégis eljön az a pont amikor érvényesíti az akaratát, az ilyen ritka esemény vulkánkitöréshez hasonlatos. Még mindig abban él, hogy úgy a jó, ahogyan mások mondják, és kicsinek érzi magát, ha őneki más a véleménye. Nem mondja ki, meghajol, éppen csak bocsánatot nem kér azért, mert neki más gondolata volt. Belé szorul a ki nem mondott, elnyomva érzi magát. Akárcsak gyerekkorukban, dicséretet ugyanúgy nem kap, mint Anna, de még annyi öröm is hiányzik az életéből, hogy megtegye amit igazán szeretne. Tán már nem is tudja mit szeretne. Megfelelni, és várni érte a jutalmat, mindörökké. Nem érti hol késik…
(2017.05.20)